SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapította: Seress Ödön 1996

Darányi Lajos

(1905-1971) Kisgejőcön (Ung megye) született. Gimnáziumot Patakon végezte, itt szerzett lelkészi oklevelet is (1930), majd a hallei és a bonni egyetemen tanult. Külföldi tanulmányai után Sárospatakra került előbb hitoktatónak, majd 1933-1964 között sárospataki lelkész volt. 1957-től a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. Kora egyik legkiválóbb igehirdetője volt. Lelkigondozója volt a kollégiumi ifjúságnak, a teológus hallgatókat homiletikára tanította Karl Barth dialektika teológiája szellemében. A parókia Kossuth Lajos út 16. szám alatti épületének szépen felújított homlokzatára Darányi Lajosra emlékezve a Sárospataki Református Egyházért Alapítvány hathatós támogatásával emléktáblát helyezett el a gyülekezet.

Darányi Lajos püspök emléktáblája


 

Alapítványunk támogatta az emléktábla készítését. Darányi emléktábla a Kossuth u. 18. sz alatt látható a parókia melletti épület falán. A kő Magyarvistáról (Erdélyből) származik, ott készítették az emléktáblát.

Ifjúsági énekeskönyvek beszerzése


 

Az énekeskönyvek 2014. év tavaszán kerültek beszerzésre azzal a céllal, hogy a fiatalok körében végzett munkát elősegítse, a bennük lévő énekek közelebb állnak a fiatalok lelkivilágához.