SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapította: Seress Ödön 1996

A Rákóczi ház a Sárospataki Református Egyházközség Rákóczi u. 11. sz. alatti épülete, mely az utóbbi években kihasználatlanul állt, állapota nagyon leromlott . Ennek elülső részét újította fel a  gyülekezet, mely munkálatokat és a berendezés beszerzését az Alapítvány is  támogatta, így nyílt lehetőség egy közösségi helyiség kialakítására, mely kisebb létszámú csoport befogadására alkalmas. Kialakítottunk egy vendégszobát is, vendégeink kulturált, kényelmes elhelyezésére.

 

Darányi Lajos püspök emléktáblája


 

Alapítványunk támogatta az emléktábla készítését. Darányi emléktábla a Kossuth u. 18. sz alatt látható a parókia melletti épület falán. A kő Magyarvistáról (Erdélyből) származik, ott készítették az emléktáblát.

Ifjúsági énekeskönyvek beszerzése


 

Az énekeskönyvek 2014. év tavaszán kerültek beszerzésre azzal a céllal, hogy a fiatalok körében végzett munkát elősegítse, a bennük lévő énekek közelebb állnak a fiatalok lelkivilágához.